Nincsenek előre lejátszott meccsek

Schimmer Szabolcs szerint a magyar bajnokságban bárki megverhet bárkit.

Az elmúlt hétvégén a Puskás Akadémia együttesét látta vendégül a Szombathelyi Haladás NB I-es labdarúgócsapata az OTP Bank Liga nyolcadik fordulójában. A találkozón a zöld-fehérek 2-1-es győzelmet arattak az újonc felcsútiak ellen, így Artner Tamás legénysége a tabella nyolcadik helyén tanyázik. A szombati összecsapáson a mezőny egyik legjobbja volt Schimmer Szabolcs, aki szerint ezúttal nem játszott jól a csapat, de a legfontosabb a három pont megszerzése volt.

- Úgy gondolom, hogy jól kezdtük a mérkőzést, sikerült megszereznünk a vezetést. Utána azonban nem játszottunk túlságosan jól, de így is begyűjtöttük a három bajnoki pontot, és ez most a legfontosabb.

Schimmer 3 pontot vár a Honvéd ellen
Vágvölgyi Bálint

A Haladás a következő fordulóban a Budapest Honvéd otthonában lép pályára, a jobboldali védő egy esetleges döntetlennel nem lenne megelégedve.

- A magyar bajnokságban nincsenek előre lejátszott mérkőzések. Nagyon kiegyenlítettek az erőviszonyok, úgyhogy bárki bárhol nyerhet, de természetesen győzelemre készülünk. Nem gondolnám, hogy különösebben más lenne az idei Honvéd, mint a tavalyi bronzérmes gárda. A két legveszélyesebb támadójukat viszont elvesztették, és úgy látom, hogy az ő pótlásukat még nem tudták megfelelően megoldani, de ettől függetlenül nem rossz csapat a kispesti, hiszen arattak már szép győzelmeket az idei szezonban. Minden mérkőzéshez úgy állunk hozzá, hogy meg szeretnénk nyerni, most sincs ez másképp – mondta Schimmer Szabolcs.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!