Öt edzőmeccset már lekötött a Haladás

Az őszi rivális ZTE csapatával is összecsapnak a zöld-fehérek a téli felkészülés során.

Bár még csak a hétvégén értek véget az OTP Bank Liga őszi küzdelmei, azonban a tavaszi felkészülésre már öt edzőmérkőzést is lekötött a Szombathelyi Haladás NB I-es labdarúgócsapata. A téli felkészülés programja ezzel még nem teljes, a játékosok január 9-én találkoznak az első edzésen – tudtuk meg Vörös Csaba, technikai vezetőtől.

– Minden játékos megkapta az egyéni edzéstervét, és január 9-én jelentkeznek az első edzésre. Az első héten szerdán, csütörtökön és pénteken lesz tréning, mivel azon a hétvégén Veszprémben teremtornán vesz részt a csapat – mondta Vörös Csaba.

A Szombathelyi Haladás edzőmérkőzései:

Január 26.(szombat) 11:00 Haladás – ZTE
Január 30. (szerda) 14:00 Haladás – Ajka
Február 2. (szombat), 11.00 Haladás - Veszprém
Február 9. (szombat): Mattersburg - Haladás
Február 20. (szerda), 13.00: Veszprém – Haladás

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!