Potyogtak a Haladás gólok Törökországban - Videó

Holnap hárman csatlakoznak a válogatott keretéhez, mert Guzmics Richárd még csak óvatosan tud edzeni.

Mozgalmas napja volt ma a Szombathelyi Haladásnak. Ahogy korábban írtuk, a délelőtti edzést követően tengeri regenerálódás is szerepelt a programban. Itt vannak a fotók róla.

Az ebéd és a csendes pihenő után Artner Tamás helyi idő szerint fél négykor egy órás edzést vezényelt fiainak. Tette mindezt a szálloda mellett található füves pályán.

Csütörtök délelőtti és délutáni Haladás-edzés
Radó András elégedett
Vágvölgyi Bálint

Ezúttal is a zöldek játszottak a feketék ellen, és annak ellenére, hogy csak gyakorlás volt, nagy csata volt a pályán. Artner Tamás ezúttal többször is kritikus hangot ütött meg focistáival szemben, de a dicséretből is jutott bőven mindenkinek.

Potyogtak a gólok

A gyakorlás végén Artner Tamástól megtudtuk, hogy a válogatottba behívott négy játékos közül Devecseri Szilárd, Predrag Bosnjak és Radó András holnap csatlakozik Pintér Attila keretéhez, míg a sérüléséből éppen csak felépülő Guzmics Richárd egyelőre marad a Haladás főhadiszállásán, Antalyaban.

Csütörtök délelőtti és délutáni Haladás-edzés
Guzmics Richárd még csak óvatosan edzett
Vágvölgyi Bálint

A három kerettag azonban a Hali edzőmeccsein pályára lép, mert arra az időre visszakérjük a szintén Törökországban készülő nemzeti csapattól őket.

A Szombathelyi Haladás holnap, magyar idő szerint 16:30-kor edzőmeccset játszik a román Viitorul Constanta ellen. A találkozót természetesen online közvetítjük.

Csütörtök délelőtti és délutáni Haladás-edzés
Jó a hangulat a csapatnál
Vágvölgyi Bálint

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!