Az első négy forduló programját már egy ideje ismertük, most megtudtuk az ötödik és a hatodik forduló kiírását is.
Az ötödik körben az EL-selejtezőben még álló Videoton lesz az ellenfelünk: augusztus 26-án, 18:30 órától a Sport TV kamerái előtt játszunk Székesfehérváron.
A hatodik fordulóban hazai környezetben fogadjuk az MVM Paks együttesét: szeptember 1-jén 16:00 órakor kezdődik ez a meccs. Mivel nem lesz országos televíziós közvetítés a mérkőzésről, a Haladás indítványozni fogja a későbbi kezdést.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!