"Sokkal több volt ebben a meccsben"

Hit és munka kell Mészöly Géza szerint.

Második idegenbeli találkozóját is elveszítette a Szombathelyi Swietelsky-Haladás, ráadásul most sem sikerült gólt szerezni. A szombat esti mérkőzés után így értékelt a két vezetőedző.

Csertői Aurél: Nem indult jól a mérkőzés, de türelmesen, okosan futballoztak a fiúk és ennek meglett a gyümölcse. A második félidőben már daráltunk, a két gólon kívül kidolgoztunk három-négy helyzetet is. A meccs végére pedig egész jól futballoztunk. Ma az volt a legfontosabb, hogy nyerjünk - ez sikerült.

Mészöly Géza: Az első félidőben domináltunk, helyzeteket dolgoztunk ki, kapufát lőttünk. Szünet után elég volt egy pici rövidzárlat, és elveszítettük a meccset. Az első gólnál a szöglet után már a mi játékosunk fejéről került a labda Szabó elé. Aztán gólra gólt rúgtak a paksiak. Sokkal több volt a meccsben, de most ilyen szériában vagyunk, amit csak igazi csapatmunkával tudunk megváltoztatni. Hinni kell a munkában, és még többet kell dolgoznunk.

forrás: www.haladas.hu

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!