Peches debütálás volt

A Lombard ellen élete első NB I-es meccsén pályára lépő Zsirai Martin úgy érzi, hogy győzelmet érdemelt volna a Haladás Pápán.

Pénteken este a rivális Lombard Pápa otthonában játszott 1-1-es döntetlent a Szombathelyi Haladás NB I-es labdarúgócsapata az OTP Bank Liga 21. fordulójában. A találkozó első félidejében Radó juttatta vezetéshez a zöld-fehéreket, de a hajrában a féléves kihagyás után visszatérő Marics az első labdaérintéséből egalizálni tudott, és kialakította a végeredményt. A pénteki összecsapás bizonyára Zsirai Martin számára marad a legemlékezetesebb, aki első NB I-es mérkőzésén lépett pályára a Haladás színeiben.

Honlapunk megkereste a 86. percben becserélt 20 éves védőt, aki elmondta, hogy kicsit peches volt a debütálása, hiszen a bekapott gól előtt Kenesei elé fejelte a labdát, és az ezt követő kipattanót lőtte a hálóba a pápai támadó.

- Volt bennem egy kis izgalom, hiszen mégiscsak az első NB I-es meccsemen léphettem pályára – kezdte Zsirai. - A bemelegítés közben is láttuk, hogy hajtós meccset játszottunk a Pápa ellen, és nem volt egyszerű felvenni a ritmust. Kicsit pechesnek mondhatom a debütálást, az első labdaérintéséből rögtön gólt tudott rúgni Marics. Láttam, hogy jön egy beívelt labda, és arra törekedtem, hogy a csatár ne tudja elfejelni. Sajnos nem oldalra, hanem középre fejeltem ki a labdát, amit Kenesei egyből elrúgott, és igazából ebből lett a gól. Izgultam kicsit, de természetesen nagyon jó érzés volt bemutatkozni az élvonalban.

Zsirai Martin
Vágvölgyi Bálint

Az utánpótlás-válogatott jobboldali védő úgy érzi, hogy három pontot érdemelt volna a Haladás a Pápa ellen, de a sok kimaradt helyzet sajnos megbosszulta önmagát.

- Úgy gondolom, hogy megnyerhettük volna a mérkőzést, hiszen sokkal több helyzetünk volt, de nem tudtuk azokat gólra váltani. A végén megbosszulták magukat a kimaradt a lehetőségek, és így csak egy pontot tudtunk elhozni Pápáról. Úgy érzem, hogy megérdemeltük volna a három pontot - mondta Zsirai Martin.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!