Az Európa-bajnoki selejtező sorozatra készülő magyar U21-es labdarúgó válogatott kedden utolsó felkészülési meccsét játszotta az albánok elleni, júniusi összecsapás előtt. Róth Antal együttese bő három héttel az első Eb-selejtező előtt, a felkészülés utolsó összetartásán vett részt Telkiben. A háromnapos edzőtáborozást a Kecskemét NB I-es csapata elleni edzőmérkőzés zárta, a találkozó 1-1-es döntetlent hozott. A Szombathelyi Haladás játékosai közül Jagodics Márk, Radó András és Ugrai Roland az első, Dombó Dávid, Gyurján Bence és Szakály Attila pedig a második félidőt játszotta végig. A nemzeti csapat egyetlen találatát Radó András szerezte.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!