A Videoton elleni Magyar Kupa visszavágón kínok kínját állta ki Rajos Gábor. A Haladás középpályásának a Rohonci út helyett, otthon kellett volna feküdnie.
– Még a Honvéd meccs előtt, pénteken reggel „durrant” be a fogam. Megdagadt az arcom. Ekkor a szájsebészeten felvágták, hogy folyjon ki belőle a váladék. De sokáig ez hiába való volt, hiszen amíg a duzzanat nem ment le, nem lehetett kihúzni a fogamat. Múlt héten, csütörtökön kellett volna fogászatra mennem, de a csapat addigra gyakorlatilag elfogyott. Székely Tibi is megkért rá, hogy ha egy mód van rá, vállaljam a játékot és én magam is úgy éreztem, segítenem kell. Ezért a foghúzást elhalasztottuk, ma estem túl rajta – mondta Rajos honlapunknak.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!