Remekeltek a szombathelyiek az U17-es válogatottban

Bölcsföldi gólpasszt adott, Rácz gólt lőtt a finnek ellen.

A magyar labdarúgó U17-es válogatott kedden délután Telkiben játszott Finnország ellen az Eb-selejtező elitkör első fordulójának meccsén. Hiába vezettek kétszer is a vendégek, Pisont István csapata egy küzdelmes mérkőzésen a hosszabbítás utolsó pillanataiban szerzett góllal 3-2-re győzött. Az Illés Béla Football Akadémia játékosai közül Bedi Noel és Rácz Barnabás végigjátszotta a találkozót, Bölcsföldi Milán kezdőként az 54. percig volt a pályán, míg Tihanyi Olivér a 66. percben állt be csereként. A magyar csapat első gólját egy labdaszerzés után két Haladás-játékos hozta össze: Rácz Barnabás és Bölcsföldi Milán kényszerítője után előbbi gurított a kapuba.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!