Erről a döntésről, illetve ezzel kapcsolatos lehetőségeiről időben tájékoztatta a szervezőt is, aki írásban úgy nyilatkozott, hogy nem köt szerződést a rendőrséggel a sportrendezvény (belső) rendőri biztosítására.
Mivel a szervező nem élt a lehetőséggel, így nem a rendőrség hajtja végre a belső biztosítást.
Ennek ellenére a hatóság felhívja a szurkolók figyelmét arra, hogy az Aréna Savariát a közlekedési szabályoknak és a helyszíni, rendőri irányításnak megfelelően közelítsék meg, és parkoljanak le, illetve sportszerűen szurkoljanak és viselkedjenek, ezzel is segítsék és támogassák a rendezők munkáját.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!