Rocchi továbbra sem igazolhat a Haladásba

A Gazdasági és Jogi Bizottság határozatképtelennek bizonyult az olasz ügyében.

Ma délután fél háromtól, a városházán tárgyalta a Gazdasági és Jogi Bizottság Tóth Miklósnak, a Szombathelyi Haladás ügyvezetőjének az előterjesztését, mely szerint a csapat szeretné leigazolni a Lazio korábbi gólzsákját, Tommaso Rocchit.

A testület határozatképtelennek bizonyult, így Tóth Miklósnak továbbra sincs meghatalmazása a 36 éves támadó szerződtetésére.

A bizottsági tagok közül mindössze dr. Szakács Dávid elnök, Balassa Péter, dr. Takátsné dr. Tenki Mária és dr. Nemény András jelent meg. Ígéretéhez híven ott volt dr. Czeglédy Csaba városi képviselő, korábbi sportért is felelős alpolgármester is. Németh Kálmán, Sági József, Szakály Gábor, Kozma Norbert, Dr. Szabó Zsolt, Szalay Attila és Tálas József hiányzott.

Elmaradt a bizottsági ülés
Hiába jött el Artner Tamás és Tóth Miklós
Bonyhádi Zoltán

Ha a sportért felelős alpolgármester nem akar döntést hozni, akkor megteheti azt helyette az illetékes bizottság, vagy a polgármester. Úgy tűnik azonban, hogy Puskás Tivadar sem akar dönteni a játékos ügyében.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!