A május elején befejezettnek nyilvánított 2019/2020-as bajnokságot követően elkezdődtek a tárgyalások a szakmai stábbal és a játékosokkal. A múlt héten Mátyus János vezetőedzővel, valamint segítőjével, Felipe Matossal írt alá 3-3 éves kontraktust Séllei Árpád ügyvezető igazgató. A trénerek mellett négy játékos, Verpecz István, Tóth Dávid, Devecseri Szilárd és Farkas Balázs is hosszabbított.
Ma újabb lejáró szerződésű futballisták kötelezték el magukat a Haladás mellett. Öt saját nevelés: Rózsa Dániel, Németh Milán, Kiss Bence, Jancsó András és Rácz Ferenc, valamint a télen érkezett Tóth Barna írt alá 2-2 évre a Haladásnál. Kiemelték: a jó tavaszi szereplést, a rendezetté vált háttér, a lelátóról érkező támogatás együtt és külön-külön is azt jelentették, hogy szeretnék tovább folytatni azt a munkát, amit Mátyus Jánossal elkezdtek.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!