Csak a játékra koncentrál

Simon Ádám úgy véli, az első győzelem előtt is kiváló volt a hangulat a Haladás öltözőjében.

Megszerezte első győzelmét a 2013–2014-es szezon tavaszi felében a Szombathelyi Haladás. A csapat az OTP Bank Liga 20. fordulójának pénteki játéknapján a Kecskemétet győzte le 1-0-ra. A zöld-fehérek középpályása, Simon Ádám a haladasfc.nyugat.hu érdeklődésére elmondta, a nehéz meccsen a pálya állapota is hátráltatta a folyamatos játékot, de így is sikerült begyűjteni a három pontot.

– Tény, hogy a győzelem jót tesz a hangulatnak, de nagy kétségbeesés eddig sem volt a tavaszi eredmények miatt – mondta Simon Ádám. – Eddig is jó volt a hangulat az öltözőben. Nehéz meccset nyertünk meg. Nem szeretnék kifogásokat keresni, de a pálya talaja miatt is szenvedős volt a játék. Pozitívum, hogy nem kaptunk gólt. Egyet viszont sikerült begyömöszölnünk a Kecskemétnek. Kicsit későn találtunk be, így nehezebb volt a meccs, ha hamarabb gólt szerzünk, akkor könnyebb sikert arathattunk volna. Így sikerült. Most készülünk a Pápa elleni pénteki bajnokira, ellenük is nyerni akarunk.

Simon Ádám csak a játékra koncentrál
Vágvölgyi Bálint

Az olasz Palermótól kölcsönben szereplő Simon Ádám esetében felmerülhet a kérdés, hogy a Haladás őszi remek szereplése után milyen visszajelzéseket kap anyaegyesületétől.

– A menedzsereim tartják a kapcsolatot a Palermóval, erre ők tudnának választ adni. Most nem is foglalkozom ezzel a témával, csak a játékra koncentrálok.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!