Ma megkezdi a hétre tervezett 1254 km-ét a Haladás

Szerda: Soroksár, vasárnap: Mórahalom. Negatívan utazunk. 

Augusztusban négy hét alatt hét bajnokit játszott a Haladás, most pedig hét nap alatt három tétmeccset. A vasárnapi PMFC elleni 0–0 után ma a sorsolás Soroksárra szólítja a zöld-fehéreket, míg vasárnap majd Mórahalomra buszoznak a fiúk, ahol a Szegedi VSE ellen MOL Magyar Kupa-meccset játszunk. 

Fontos változás, hogy szigorúbb járványügyi előírások vonatkoznak ettől a bajnoki fordulótól az NB II-es csapatokra is. Mindez azt jelenti, hogy csak azok utazhatnak és léphetnek pályára, akik negatív COVID-teszttel rendelkeznek. A Csákvár régóta bajban van (11 hadra fogható felnőttjük van, edzőjük sincsen), de tegnap a Siófoknál és a Debrecennél is jelentettek be pozitív eseteket. A Haladásnál mind a 30 teszt (szakmai stáb és játékosok) negatív lett.

Tavaly a Soroksár Szombathelyen (1–0), mi pedig a Haraszti úton (4–1) nyertünk. Utóbbinál már Mátyus János ült a padon, így van már tapasztalata a Lipcsei Péter csapata elleni küzdelemről. A Haliból egyedül Farkas Balázs hiányzik. 

Sűrű a mezőny: a Hali hatodik 13 ponttal, míg a Soroksár tizedik 11-gyel. Háromszor nyertek: a DEAC-ot 1–0-ra, a Csákvárt 4–3-ra, a Szentlőrincet 2–1-re győzték le. A négy hazai meccsükön 2-2 győzelem és vereség a mérlegük. 

A találkozó 16 órakor kezdődik a budapesti Haraszti úton, a játékvezető Zierkelbach Péter lesz, segítői az oldalvonalak mellett Georgiou Theodoros és Horváth Zoltán, míg a kispadok között Radványi Ádám tartja fenn a rendet. 

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!