Szóban már megállapodott a klub a kétméteres támadóval.
Mozgalmasan telt a hétfői nap a Szombathelyi Haladás vezetői, tulajdonosai számára. Radó András az FTC-hez szerződött, ahonnan érkezett egy másik támadó, Ugrai Roland.
Ugrain kívül egy újabb csatárral is megállapodtak a vasiak: a múlt héten próbajátékon szerepelt 202 cm magas szerb, legutóbb a Pápában futballozó csatár, Szasa Popin szóban megállapodott a vezetőkkel – írja a klub honlapja.
Popin két évre igazol a Rohonci útra, kedden már a csapattal edz.
Újabb játékossal bővült a Haladás támadósora
Vágvölgyi Bálint
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!