Szentesben nem vetődött fel a lemondás

Ha az utódja megkérdezi, természetesen segít neki, de ez nem divat manapság, és ő sem tenné.

Hivatalossá vált, hogy a mai nappal, azonnali hatállyal felbontották az edző szerződését – ezt a 14 órakor kezdődött sajtótájékoztatón maga Szentes Lázár jelentette be.

Az indoklás szerint az utolsó három meccs eredménytelensége volt a menesztés oka. A távozó vezetőedző jogosnak érzi a döntést, mert a Honvéd, a Videoton és a Ferencváros elleni mérkőzések tényleg nem jól alakultak (0 pont, 1-13-as gólkülönbség).

Elmondta, hogy a csütörtöki edzésen történtekkel korábban pályafutása során még nem találkozott. A két játékos – Fehér Zoltán és Iszlai Bence – állítólag megengedhetetlen formában, verbálisan kritizálta néhány társát, az egyikük azt mondta, hogy a keret négy-öt tagja nem üti meg az NB I-es szintet. Ráadásul az edző állítása szerint Iszlai szándékosan belerúgott egy fiatal csapattársába, megtorló jelleggel. Szentes kifejtette, hogy ezt akkor sem tűri, ha az állásába kerül.

Úgy véli, hogy rosszul reagált a történtekre, mert egyből ki kellett volna tennie őket a keretből, de ő csak 24 óra elteltével, a csapat előtt tette meg. Megkérdezte azt a fiatal játékost, akibe Iszlai belerúgott, hogy bocsánatot kért-e tőle, de nem.

Az elmúlt hetekben nem vetődött fel benne a lemondás gondolata, de a csütörtöki események nagyon megfogták, ekkor már elgondolkodott a távozáson, hiszen nagy veszélyt hordoz magában, ha egy ilyen nehéz helyzetben lévő csapatnál nincs meg az egység.

Tart tőle, hogy az eltiltott Martínez hiányát Pápán is megérzi majd a Haladás, ráadásul a Fradi ellen Gaál Bálint is megsérült. Szentes szerint kulcskérdés, hogy ki lesz az új edző, és milyen módszerekkel nyúl a társasághoz. Ha az utódja megkérdezi, természetesen segít neki, de ez nem divat manapság, és ő sem tenné.

Még nem mérlegelte az elmúlt néhány hónapot, mert nem volt ideje, de a téli nagy változtatásokat ismét végrehajtaná. Hozzátette: két-három kiszemelt játékos mégsem érkezett, márpedig velük más lehetett volna a tavasz. A Honvéd elleni, hazai vereség megtörte a hitet és a lelkierőt a csapatban, amivel bravúrokat lehetett volna végrehajtani.

Kiesőhelyen vette át a szombathelyieket, de most nem állnak kiesőhelyen, ez tény, de ez őt semmi alól nem menti fel – vélekedett Szentes.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!