Zalaegerszegre megy vissza?
A Szombathelyi Haladás NB I-be való visszakerülésekor szerződtette a volt válogatott játékost. 2008 óta 65 találkozón szerepelt a zöld-fehéreknél, egyszer lőtt gólt a bajnokságban. A 34 éves középpályás eddig összesen 299 alkalommal játszott a magyar első osztályban, de állt a spanyol Espanyol és Elche, valamint a török Ankaraspor szolgálatában is. Idén mindössze két találkozón szerepelt a Haladás Sopron Bankban.
Molnár Balázs vélhetően a Zalaegerszeghez igazol.
A rekorder visszatér
Az átigazolási időszak utolsó napján közös megegyezéssel távozott a Zalaegerszeg csapatától Horváth András. A középpályás visszatér nevelőegyesületéhez és 2013. június 30-ig kötelezte el magát a Haladás Sopron Bank együttesével.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!