Szombathelyi Haladás - BFC Siófok 2-1. Online közvetítés

Kövesse nyomon velünk az eseményeket, és nem marad le semmiről!

Áruld el, melyik a kedvenc magyar labdarúgócsapatod, és nyerj egy iPhone 5-öt a Rangadótól. Klikk és like! A sorsolást március 20-án tartjuk közjegyző előtt.


93. perc: Vége a találkozónak.

90. perc: 3 perc a hosszabbítás.

86. perc: Kecskés buktatta Radót, ez is sárga.

83. perc: Horváth Bence váltja Windeckert.

82. perc: Most érkezik Búrány Devecseri helyére.

80. perc: Érdekes jelent volt. Artner Tamás úgy döntött, hogy lecseréli a korábban becserélt Németh Máriót. Búrány érkezett volna a helyére. Már le is jött Márió a pályáról, felkapta a kabátot és indult a kispad felé. Közben azonban Devecseri megsérült, és jelezte, nem tudja vállalni a játékot. Gyorsan lépet a Hali, Németh vissza, csere sztornó. Hamarosan Devecseri helyére fog majd beállni Búrány. Ilyet még nem láttunk...

76. perc: Tímár ütött bele a labdába a 16-oson belül. Újabb 11-es! Ezt Halmosi lőtte. Ugyanoda, ahova az előbb Iszlai. Kurucz most is balra vetődött. 2-1

74. perc: Iszlai szabálytalankodott a Hali térfelének felénél, ami után megkapta második sárga lapját, ez is kiállítás!

72. perc: Nyári váltja Melczert.

70. perc: Németh fejelte le a labdát Radó elé, aki egy az egyben ment kapura, bemutatott egy cselt Takács mellett, aki a 16-oson belül elkaszálta. 11-es és kiállítás! Iszlai állt a labda mögé. Kurucz balra vetődött, a labda a kapu jobb oldalában kötött ki. 1-1

66. perc: Nagy Gábor is besárgult. Túlzásnak tűnt a lelátóról. Elkésett ugyan, de egyáltalán nem volt durva, szándékos.

65. perc: Nagy Gábor lőtt jócskán fölé. 16 méterről, jobbról.

64. perc: Óriási 11-est nem adott meg Oláh Gábor a Haladásnak! Halmosi akart beadni a bal oldalról, az egyik siófoki játékos azonban kezezett. A játékvezető azonban nagyvonalúan továbbot intett. Hiba!

61. perc: Iszlai kapott sárga lapot, picit keményebb volt a kelleténél.

58. perc: Andorka le, Gyurján be.

56. perc: Újabb siófoki kontra: Melczer lőtt balról, éles szögből, 8 méterről. Rózsa fogta a lapos lövést. Fütyül a B-közép.

48. perc: Németh Márió vesztette el a labdát, Kecskés 18 méterről kapura emelt, Rózsa ugyan kint állt a kapujából, de a labda fölé szállt.

46. perc: Elkezdődött a második félidő. Simon Ádám helyén Németh Márió folytatja.

2247 a hivatalos nézőszám.


46. perc: Vége az első félidőnek. Harsány fütty a lelátóról.

41. perc: Windecker kezezett, ez is sárga.

40. perc: Pál kapott sárga lapot, mert rálegyintett a játékvezetőre.

39. perc: Meg is érdemeljük! Egy jobb oldali siófoki beadásra a hosszú oldalon érkezett Nagy Tamás és Rózsa kapujának bal oldalába fejelt. 0-1

37. perc: Iszlai tette ki a labdát Halmosinak a bal oldalra. Laposan középre adott, Radó pedig elképesztően gyengén találta azt el, az ötösről. El is esett.

35. perc: Egy ígéretes kontratámadás során Andorka átlépte a labdát, amely így Radó elé került, aki betört a 16-oson belülre, kapura lőtt, a labda egy blokk után a bal oldalon érkező Halmosi elé került, aki ordító helyzetben az üres kapu mellé lőtt.

34. perc: Hasonló helyzet a túloldalon. Egy bal oldali szabadrúgás után Tímár fejelt kapura, Rózsa látványos mozdulattal ütötte szögletre a léc alá tartó labdát.

33. perc: Halmosi jobb oldali szabadrúgása után Guzmics csúsztatott kapura, Kurucz azonban a helyén volt, és fogta a labdát. Nem találta el igazán jól a Hali védője.

29. perc: Egy vendég kontra végén Pál adott középre jobbról, Máté üresen érkezett, bevetődve fejelt 11 méterről, mellé. Veszélyes volt.

28. perc: Hoppá! Tímár adta haza a labdát 18 méterről. Kuruczot meglepte, de az is lehet, hogy pont felpattant előtte, mindenesetre elgurult mellette a játékszer, 15 centi híján az év öngólja, így viszont megúszták szöglettel...

25. perc: Pál fordult le két védőről a jobb oldalon, majd 12 méterről, kissé kiszorított helyzetből lőtt. Oldalháló.

21. perc: Nagy Gábor dobta be a labdát Radóhoz, aki a bal oldalon végigfutott az alapvonalon, majd Andorkát próbálta megjátszani, ám az egyik siófoki berobbant és szögletre tisztázott. A Hali játékosai kezezést reklamáltak.

18. perc: Halmosi kapott sárga lapot, mert a Siófok bedobása előtt elrúgta a labdát.

15. perc: Halmosi adott középre laposan a bal oldalról, Andorka 11 méterről, szemből lőtt, azonban nagy helyzetben eltörte a labdát, így a védők szögletre mentettek. Ez is nagy lehetőség volt.

11. perc: Nagy helyzetet puskázott el a Siófok. Egy bal oldali szöglet után az egyik Hali játékosról Takács elé pattant a labda - a vendégek kezezést reklamáltak -, aki egy csel után 6 méterről fölé emelt.

10. perc: Egyelőre a Siófok birtokolja többet a labdát. Helyzet még egyik oldalon sem akadt.

6. perc: Napos, de hűvös, szeles idő van.

1. perc: A Haladás kezdte a meccset. Ezúttal mi támadunk a Bartók Béla körút felőli kapura, a Siófok pedig a székház felőli kaput rohamozza. Vagy nem. Majd kiderül.

Gyászszünettel kezdődött a találkozó, Szántai Istvánra, Bencze Károlyra és Bejczi Imrére emlékeztünk.

Halmosi Péter lesz a csapatkapitányunk.

A Haladás tiszta feketékben, a Siófok kék mezben, sárga nadrágban és kék sportszárban játszik.

A 18. forduló eddigi eredményei:
péntek: Pécs - MTK 2-1, Eger - Diósgyőr 0-1
szombat: Kecskemét - Debrecen 0-0

A találkozót Oláh Gábor vezeti, két segítője Bozó Zoltán és Aradi József lesznek.

Haladás: Rózsa – Schimmer, Guzmics, Fehér, Devecser – Simon Á., Iszlai – Radó, Nagy G., Halmosi – Andorka.

Csere: Gőcze - Búrány, Szakály, Ugrai, Tóth P., Németh M., Gyuján.

Siófok: Kurucz – Fehér Zs., Takács Z., Tímár, Windecker – Kecskés, Fejes – Melczer V., Nagy T., Pál Sz. – Máté J.

Csere: Heinrich - Mokánszki, Horváth B., Kiss M., Deák, Nyári, Kiss Z.

16 órakor kezdődik a találkozó.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Felkészült a Haladás

Artner Tamás szerint sokat erősödött a Siófok, de a Hali a mérkőzés esélyese.

De ki fog reggel kilenckor sorba állni Hali jegyért?

Leteszteltük, 52 másodperc alatt lehet megvenni a névre szóló jegyet. 2500 jegyvásárlónak közel hét óra kell, hogy belépőhöz jusson. Videó.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!