Ez a csapat nem az a csapat - Vereséggel kezdett a Hali

Gyenge, elképzelés nélküli focival rajtolt a bajnokság. A szerencsésebb Újpest győzött a Rohoncin.

Ma megkezdődött a vasiak számára is a 2014/2015-ös bajnoki szezon. Ahogy várható volt, a Szombathelyi Haladásnak nem sikerült pótolnia távozó játékosait. Az új játékosok ezen a mérkőzésen nem igazolták, hogy NB I-es szinten tudnak focizni. Ennek ellenére a Haladás partiban volt a szintén rossz napot kifogó újpestiekkel, akik egyetlen kapura lövésükkel megnyerték a meccset. Sportszerű volt a találkozó, mindkét együttest végig bíztatták a saját drukkereik, sőt, a két tábor közös szó-koreót is bevetett.

Hatan: Katona Máté, Nagy Olivér, Városi Viktor, Zamostny Balázs, Varga Gábor és Jancsó András most játszott először Haladás-mezben az NB I-ben. Jancsó személyében egy saját nevelésű játékos is bemutatkozhatott a magyar első vonalban.

Javítani jövő héten lehet: a zöld-fehérek Kecskemétre látogatnak augusztus 2-án.


Mestermérleg. Artner Tamás: Gratulálok az Újpestnek, megérdemeltek nyertek a mérkőzés összképe alapján. Mi maximálisan odatettük magunkat, azonban előjöttek a problémáink. A pálya középen nem volt sebességünk, Radó nem kapott elegendő támogatást, egyedül csak Halmositól. 0–0-s meccs volt, de egy védekezési hiba megpecsételte a sorsunkat. Kicserélődött a védelmünk, talán változtatni is szükséges, mert ez a csapatrész sem működött úgy, ahogy kellene. Idén nehéz feladatunk lesz, de bízom abban, hogy mielőbb összállunk, azonban ez nem lesz egyszerű.

Nebojsa Vignyevics: A Haladás főleg hazai pályán veszélyes és tudtuk, hogy gyors játékot játszanak, erre készültünk. Nehéz meccs volt, intenzív 90 percet játszottunk. Több helyzetünk volt, megérdemeltük a győzelmet. Gratulálok a játékosaimnak, de ellenfelünknek is.

90+3: Véget ért a találkozó. A Haladás gyengén játszott, nem érdemelt győzelmet. Az Újpest sem sokat veszélyeztetett, de legalább nyert.

90+2: Katona kapja a meccs első (és valószínűleg utolsó) sárga lapját lerántásért.

90+1: Simont váltja Forró.

90. perc: 3 perc a ráadás.

89. perc: Halmosi kapott labdát egy formás akció végén, 16 méterről, laposan lőtt, de sajnos közben elcsúszott, így a labda mellé ment.

83. perc: Schimmer rossz helyezkedését kihasználva Szuljics indult meg a bal oldalon, majd Vasziljevicstől kapott labdát, és Rózsa hasa alatt a kapu közepébe lőtt. 0-1

Szombathelyi Haladás - Újpest FC
Gyenge meccsel indult a bajnokság
VB

81. perc: Schimmer passzolt Radóhoz, aki behúzódott középre, majd ballal lőtt, ez sem talált kaput.

78. perc: Simon Krisztián egy esernyőcsel után lőtt szemből, fölé.

75. perc: Halmosi kanyarított Varga elé, aki kapásból, 17 méterről, szemből lőtt, hát, maradjunk annyiban, hogy ez sem talált kaput...

73. perc: Szakály szólója után passzolt balra Radóhoz, aki 16 méterről nagyon rosszul tekert kapura.

69. perc: Újoncot avatunk: Jancsó váltja Iszlait.

68. perc: Iszlai lőtt messziről fölé.

68. perc: Óriási ováció fogadta, hogy az Újpest szabadrúgása előtt Solymosi játékvezető spray-vel jelölte meg a labda és a sorfal helyét. Balogh eltekerte a labdát a sorfal fölött, de Rózsa a helyén volt, és vetődve fogta.

66. perc: Újabb vendég csere: Nagy János érkezik Vadász Viktor helyére.

64. perc: 2950 a hivatalos nézőszám.

63. perc: Mboma le, Szuljics be.

59. perc: Városi váltja Nagy Olivért.

58. perc: Mboma fordult le védőjéről, és messziről bombázott. Ez sem sokkal kerülte el a kaput.

57. perc: Radó tette le a szögletet Halmosi elé, aki éles szögből, jobbról lőtt, nem sokkal fölé.

53. perc: Andrade lövése után vesztettünk el egy újabb labdát. Valahol a lakótelepen kell keresnünk.

49. perc: Úgy látszik, ma csak távolról lehet próbálkozni. Vasziljevics veszélyeztette a Bartók Béla körút ablakait.

46. perc: Az Újpest kezdte a második félidőt. Cserélt a Haladás: Varga váltotta Zamostnyt.


45+1: Vége az első félidőnek. Mondjuk ezt most nem bánjuk...

45. perc: 1 perc a ráadás.

42. perc: Bár eltelt újabb 11 perc, a színvonal semmit sem javult...

31. perc: Egyelőre jó gyenge a meccs. Igazán nagy helyzet egyik oldalon sem adódott.

29. perc: Andrade bal oldali beadását Sztaniszavljevics fejelte fölé az ötösről.

20. perc: Radó jobb oldali beadására Halmosi és Nagy érkezett, Balajcza azonban lefülelte az átadást, és óriási bravúrral kivetődött kapujából.

16. perc: Simon próbálkozott ismét egy távoli lövéssel, ez is jócskán fölé ment.

11. perc: Mboma és Dvorschák harcolt a labdáért, előbbi nyerte meg a csatát, azonban óriási helyzetben, a kapuval szemben nem találta el jól.

3. perc: Simon csapta be könnyedén Schimmert a bal oldalon, messziről lőtt, fölé.

1. perc: A Haladás kezdte a meccset. Mi támadunk a Bartók Béla körút felőli kapura.

A mérkőzés előtt két távozónkat, Tóth Pétert és Nagy Gábort köszöntöttük, valamint az 50. születésnapját ünneplő Tóthné Viszked Zsuzsa szertárost.

A Hali neon zöld mezben, fekete nadrágban és fekete sportszárban játszik, az Újpest lila mezben, fehér nadrágban és fehér sportszárban.

Nálunk Dvorschák Gábor, Nagy Olivér és Zamostny Balázs az a három játékos, aki korábban az Újpestben is megfordult, míg a liláknál ma debütál tétmeccsen Nagy Gábor.

Haladás: Rózsa - Schimmer, Devecseri, Dvorschák, Katona - Iszlai, Szakály - Nagy O., Radó, Halmosi - Zamostny.

Csere: Gyürü - Zsirai, Városi, Varga, Jancsó, Gaál, Farkas.

Újpest: Balajcza - Vadász, Heris, Litauszki, Andrade - Nagy G., Vasziljevics, Balogh B. - Simon, Mboma, Sztaniszavljevics.

Csere: Dmitrovics - Koszovics, Forró, Serwy, Nagy J., Holdampf, Szuljics.

A mérkőzést Solymosi Péter vezeti, két segítője Kispál Róbert és Horváth Zoltán lesznek.

Az Újpest 2008 óta nem nyert a bajnokság első fordulójában, idegenben pedig még régebben, 2007. július 21-én - Siófokon - győzött utoljára a nyitó körben.

20:30-kor kezdődik a találkozó.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Artner itthon tartaná a három pontot

Szombat este fél kilenctől az Újpestet fogadja a Szombathelyi Haladás az OTP Bank Liga nyitófordulójában.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!