Búcsú a kupától

Nem született meglepetés, oda-vissza kikapott a Videotontól a Szombathelyi Haladás. Aczél Zoltán együttese 6-1-es összesítéssel esett ki a Magyar Kupából. Online közvetítésünk.

93. perc: Véget ért a találkozó. Megérdemelten jutott tovább a Videoton.

89: perc: 3 perc a hosszabbítás.

82. perc: A kamu tizenegyes után átvette az irányítást a Videoton. Az utóbbi időben már ők a veszélyesebbek.

77 perc: Bezdi Dániel a pályán, Devecseri Szilárd helyén.

70. perc: Kettőscsere a Mezey-csapatban: Polonkai és Sándor állt be, Lipták és Vasziljevics jött le.

69. perc: Lencse kapott remek labdát a bal oldalon, betört a tizenhatoson belülre, majd a kifutó Mursits fölött a kapu bal oldalába helyezett. 1-3

66. perc: Devecseri jobb oldali szabadrúgására Ugrai érkezett, az ötösről fejelt, nem sokkal mellé.

65. perc: Radó váltotta Orosst.

63. perc: Lattenstein tekert középre a jobb oldalról, a hosszú oldalon érkezett Ugrai, aki elől nagy helyzetben, az utolsó pillanatban menteni tudtak a hazai védők.

61. perc: Vasziljevics kapott sárga lapot, mert megsértette Böcskei sportársat.

60. perc: Oross kapott labdát a tizenhatos előterében, fejjel maga elé tette, majd 14 méterről lőtt. Az égbe.

56. perc: Csere a Haliban: Szakály Attila helyett Ugrai a pályán.

54. perc: Lattenstein kapott labdát a jobb oldalon, betört a tizenhatoson belülre, majd keresztbe ellőtte a labdát.

Percekig szólt a "Hülye vagy! Hülye vagy!" rigmus a hazai szurkolóktól.

Az eset után Jagodics kapott sárga lapot.

50. perc: Nevetséges tizenegyeshez juttatta a Videotont Böcskei Balázs. Devecseri fejelte haza röviden a labdát, amire Lencse lecsapott ugyan, ám Jagodics és Mursits remekül élt együtt a játékkal így a Hali kapusa hárítani tudott. Aztán mindenki meglepődött, Böcskei játékvezető talán úgy gondolta, izgalmasabbá teszi a meccset, ha ítél egy tizenegyest a fehérváriaknak. A vendégek köszönték szépen, Vasziljevics pedig kipókhálózta a bal felső sarkot. 1-2

Szombathelyi Haladás Fc - Videoton Fc Magyar Kupa mérkőzés
Djordjicsék megérdemelten jutottak tovább
Unger Tamás

48. perc: Irhás jobb oldali bedobása után Oross fordult kapura, lövése azonban lepattant az egyik fehérvári védőről. Pont Farkas elé. A Hali balhátvédje is megpróbálta, életerős lövése azonban mellé szállt. Nagy helyzet volt. Sebők csak nézte.

46. perc: Szakály Dénes végzett el szabadrúgást a bal oldalról, a tizenhatosunk csücskétől. Kapura tekert, Mursits azonban kitolta a léc alá tartó lövést.

46. perc: Elkezdődött a második félidő.
A szünetben cseréltek a vendégek: Nikolics helyére Lencse állt be.


45. perc: Vége az első félidőnek. Összességében reális a döntetlen, bár ha Gyurján belövi első helyzetét is, akár vezethetnének is a szombathelyi fiatalok a közel legjobbjaival felálló Videoton ellen.

44. perc: Másodszorra sikerült! Gyurján lódult meg a bal oldalon, betört a tizenhatoson belülre, majd kilőtte a bal alsót. Szép gól volt. A nehezebbett megoldotta. 1-1

43. perc: Devecseri lőtt balról - közel nullszögből - laposan Sebők kezébe.

42. perc: Egyenlíthettünk volna! A meccs legnagyobb helyzete maradt ki. Gyurján kapott labdát a jobb oldalon. A Vidi védői nem voltak a helyzet magaslatán, a Hali csatára könnyedén cikázott át rajtuk. Már szemben állt Sebőkkel, ám gyenge lövése elakadt a fehérvári kapusban.

40. perc: Devecseri kapott sárga lapot.

39. perc: Mindkét oldalon elkezdtek melegíteni a cserék. Nem csoda, borzasztó hideg van.

37. perc: Vezet a Videoton! Djordjics ugratta ki Nikolicsot, aki lerázta magáról védőjét, majd a kifutó Mursits fölött a kapu közepébe helyezett. 0-1

33. perc: Megérkezett a tíz fős Vidi tábor.

28. perc: Egy jobb oldali Videoton szöglet után Lipták fejelt bele a labdába háttal, a kapu torkából, veszélyes helyzetben tisztázni tudtunk.

26. perc: Lattenstein lőtt kapura a jobb oldalról, a tizenhatos csücskéről. Lapos lövése elment mindenki előtt, végül Lázár ért bele, aki szögetre mentett.

24. perc: Unalmas, gyenge szinvonalú a meccs. Szeretnénk helyzetekről is írni, de egyszerűen nincsenek...

16. perc: Valamivel többet van a labda a fiatal szombathelyi csapatnál. Egyelőre azonban továbbra is 0-0.

9. perc: Gyurján lódult meg a bal oldalon, betört a tizenhatoson belülre, majd visszapasszolta a labdát Orossnak, aki egy védő szorításában kapásból lőtt, fölé-mellé. Ez sem volt igazán veszélyes.

6. perc: Bal oldali vendég bedobás után Nikolics lőtt kapura 18 méterről. Gyenge, erőten lövése mellé szállt.

Ma Oross Márton a Hali csapatkapitánya.

1. perc: Elkezdődött a találkozó. A Haladás indította útjára a labdát.

A Haladás tiszta zöldben, a Videoton pedig fehér mezben, fehér nadrágban és fekete sportszárban játszik.

Szeles, hideg idő van a Rohonci úton. Most már talán vagyunk ötvenen is a stadionban.

A találkozót Böcskei Balázs vezeti, két segítője Péter Tamás és Hofbauer Roland lesznek.

Haladás: Mursits - Csontos, Lengyel, Jagodics M., Devecseri - Lattenstein, Szakály A., Irhás, Farkas M. - Oross, Gyurján.

Cserék: Dombó, Lenkó, Ugrai, Szvoboda, Nagy B., Bezdi, Radó.

Videoton: Sebők - Hidvégi, Lipták, Vaskó, Lázár - Vasziljevics, Szakály D., Milanovics, Gosztonyi - Djordjics, Nikolics.

Cserék: Tujvel, Andics, Polonkai, Sándor, Lencse, Elek, Szolnoki.

Negyed óra múlva kezdődik a találkozó. Egyelőre körülbelül 20 néző van kint a Rohonci úton.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!