Rohonci út: anno és most

Most újat avattunk, de kilencvenhét esztendeje kezdődött el a szombathelyi stadiontörténelem. Első rész.

A kezdetek kezdetén is volt súrlódás az önkormányzattal

  • 1919

    Megalakul a MÁV Haladás Dal- és Önképzőkörének Sport osztálya. Koss László szakosztály-igazgató Vasvármegye direktóriumához fordul, hogy a Haladás sportszakosztálya részére a városligeti Sporttelep és a tejház közti rétséget a vasutas testnevelés céljára bocsássák – azonban a területet nem kapta meg a MÁV. A futballisták az SZSE-pályán kezdték meg a tréningeket és mérkőzéseket.
  • 1920

    Január 27-én Boriszák István az egyesület elnöke kérelemmel fordult a Városi Tanácshoz, hogy a Vásártér 1. alatt telkeket Sporttelep céljára bérbe kaphassa meg a Haladás. A kérelem 10 évre szólt, aminek alapján február 1-től évi 10000 koronáért egy 200 méter hosszú és 120 méter széles földsávot akart bérbe venni az egyesület. A város ismét elutasított a kérelmet, ám október 29-én ismét tárgyaltak, és november 19-én a mégis született pozitív döntés a bérleti szerződésről.

    Úgy hallatszik, a MÁV sporttelepe nem csak városunk, de az egész vidék legmodernebb sporttelepe fog lenni. Büszkén mondhatjuk, hogy Szombathely nem csak a labdarúgás terén, hanem sporttelepek számaival is felülmúlta a vidéket, mert Budapesten kívül egy magyar város sem rendelkezik ilyen pályával

    – írja a Nyugati Sport 1920. november 29-én.
  • 1921

    Február 1-jén bérleti szerződést kötött a város és a MÁV Haladás Sportosztálya: a lóvásártér egy részének sporttelep céljára történő hasznosításáról. A szerződés öt évre szól, a bérleti díj 10000 korona évente. A két aláíró Kiskos István polgármester és Horváth Jenő ügyvezető elnök voltak. Március 16-án megkezdődött a talaj egyengetése, nivellálása és a pálya építése. Két méter magas deszkakerítés, két tribün, szerszámraktár, két vasúti kocsiszekrény, mint klubhelyiség – ezek voltak a pályaépítés mellett a legfontosabb tennivalók. Minden lóvásár utáni napon a bekerített telepről a szemetet és a trágyát a Haladásnak kellett, saját költségére elszállíttatnia.
  • Az egyik legkorábbi kép a Rohonci útról (1951 és 1955 között készülhetett)
    Szombathely régen Facebook-oldal

    Az első meccs nem hozott gólt

  • 1922

    Maga a futballpálya mérete 111*69 méter, esése a közepétől a széléig 15 centiméter – május 7-én, vasárnap délben hitelesítettek a Vasutas-pályát. A Haladás és az SZSE mérkőzése nem hozott gólt. A bajnoki meccset ezer néző látta.
  • 1923

    Júniusra 39 páholy és 750 számozott ülőhely kerül a fedett lelátóra és új öltözőhelyiséget is épít a MÁV.
  • 1924

    Megjelentek a tervek a betontribünre, ami 35 méter széles lenne, 10 sor ülőhellyel: elől fagerendák nélkül, így 2000 fő férne el. Közepén sajtó- és elnökségi páholy, az ülőhelyek mögött állóhelyekkel. A tribün alá tervezik az öltözőket – a stadionban ekkor már naponta 150-200 ember sportol: atléták, birkózók, ökölvívók, labdarúgók, tekézők, teniszezők és tornászok.
  • Leszóltak a minisztériumból: van már két sporttelep, minek egy harmadik?

  • 1926

    Az ötéves szerződés január végével lejár, így az egyesület a városhoz fordult. A város a Vallás- és Közoktatási Miniszterhez terjesztette fel a Haladás igényét a hosszabbításra, aki azt elutasította, mivel Szombathelyen ezen kívül van két nagy sporttelep, más városban pedig egy sincsen… A MÁV közvetítésbe kezdett és ajánlatot tett a terület megvételére: 377 millió koronát ígért a vasúttársaság. Több területcsere is belekerült a szerződésbe és 1927 végéig a lóvásárok megtartásának is helyszíne lehetett a sporttelep.
  • 1927

    Február 25-én aláírják a csereszerződést és ebben az évben elkészül a stadion 2500 férőhelyes tribünje.
  • ( folytatjuk! A Rohonci út történelmi áttekintéséhez ezúton is köszönjük a Berzsenyi Dániel Könyvtár segítőkészségét. Felhasznált irodalom: dr. Kövér István: A Haladás)

    Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!