Két szombathelyi együttes képviselte a Haladás-szurkolókat Budapesten. A Hali Fans száz százalékos teljesítménnyel nyerte meg csoportját, míg a Haladás Szurkolói Kör másodikként - azonban veretlenül - jutott az elődöntőbe.
A döntőbe jutásért két szombathelyi és két kispesti csapat küzdött meg egymással. A zöld-fehéreknél 2–1-re a Hali Fans győzött, a Honvédosoknál a Nuova Guardia II. legyőzte az I. számú együttest.
A harmadik helyért lejátszott meccsen a Haladás Szurkolói Kör 4–1-re verte a Nuova Guardida I.-et, míg a döntőben a Hali Fans 3–0-ra diadalmaskodott a másik kispesti gárda ellen.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!