Szurkolók Kupája - immáron negyedszer

Egyértelmű siker a Haladás drukkerei által 2008-ban elindított "Szurkolók Kupája" sorozat. Negyedik alkalommal kerül sor erre - a helyszín természetesen a Haladás VSE munkacsarnoka.

Visszatekintő

2008-ban a BKV Előre, a Barcs, a Kaposvár, a Honvéd és a vasi drukkerek párharcából a Kispest II. jött ki a legjobban, és nyerték meg az első alkalommal kiírt kupát. A Szombathelyi Haladás akkor még az NB II-ben szerepelt, azonban a Rohonci út nézőszám már akkor az első háromban volt Magyarországon. Azóta visszakerült oda a csapat, ahová tartozik, és ezzel párhuzamosan a Szurkolók Kupája is egyre népszerűbb lett. 2009-ben már Kecskemét is bekapcsolódott a körforgásba, azonban a kupa ezúttal itthon maradt: a Haladás Szurkolói Kör csapata legyőzte a kispesti Nuova Guardia-t. Tavaly a Békéscsaba drukkerei is úgy döntöttek: vállalják a közel nyolcórás utat, és eljönnek Szombathelyre. Az eredmény ebben az esztendőben egyértelmű szombathelyi fölényt hozott: a tíz csapatból négy képviselte a vasiakat, akik megszerezték az első négy pozíciót. A döntőben a Hali Fans verte meg a Green Keyers Gents együttesét.

2011-ben a Paks az újonc

Idén a Paksi SE fanatikusai érkeznek újoncként Szombathelyre a Szurkolók Kupájára. A tíz csapatot - a hagyományoknak megfelelően - két ötös csoportba osztották a versenykiírást elkészítői. A zöld csoportba került a Bp. Honvéd Fans, a White Wolves Kaposvár, a Bad Boys Békéscsaba, és két szombathelyi együttes, a Green Keyers Gents és a Hali Fans - azaz a tavalyi év két döntőse már a csoportkörben összecsap majd. A fehér csoportba került a Nuova Guardia, a Kecskemét, a Paks, a Green White Army és a Haladás Szurkolói Kör.

Idén is remek körítéssel

A találkozók 12 percig tartanak, a rendezvény szombaton, február 5-én, kilenc órakor kezdődik. A döntőre - a tervek szerint - 16:15 órakor kerül sor. A belépés - természetesen - ingyenes, mindenkit várnak a drukkerek.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!