2008 óta
Az utolsó NB II-es év szünetében találták ki a vasi drukkerek, hogy Szurkolók Kupája néven kispályás tornát rendeznek magyarországi futballdrukker-csoportoknak. Ez az ötlet annyira sikeresnek bizonyult, hogy immáron hatodszor tartották meg a rendezvényt. Délelőtt készült a pörkölt, a büfében fogyott a sör, a Haladás VSE munkacsarnokában parkettjén pedig gyűrték egymást a csapatok: Tamásiból, Kispestről és Kecskemétről is érkeztek vendégek, valamint bemutatkozott a Szombathelyi Médiaválogatott is.
Három Hali-csapatot előztek meg
A Zöld-csoportból a kispesti Nuova Guardia és a Haladás Szurkolói Kör, míg a Fehér-csoportból a GWA és a Hali Fans jutottak a legjobb négy közé. A harmadik helyért a Green White Army nagy csatában 3–2-re győzte le a Hali Fans-t, míg a döntőben a kispestiek egy elsőperces góllal 1–0-ra győztek a HSZK ellen.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!