Ma délután sajtótájékoztatón jelentették be, hogy az Illés Béla Football Akadémia játékosa, Tamás Krisztián az olasz élvonalbeli AC Milan csapatához szerződött.
A kontraktus 3 évre szól, az átigazolás összegét a milánóiak kérésére titokban tartják, ám Halmai Gábortól, az akadémia alapító-igazgatójától megtudtuk, a szombathelyiek akkor járnak igazán jól, ha Tamás minimum három mérkőzésen pályára lép a Serie A-ban.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!