Két góllal nyert a Haladás

Tóth Máté és Sjoerd Ars is első gólját szerezte tétmérkőzésen.

A Magyar Kupa 6. fordulójában csatlakoztak az NB I-es csapatok a küzdelemsorozathoz. A Szombathelyi Swietelsky-Haladásra mintegy 1000 km-es túra várt, hiszen a Békés megyei I. osztályban szereplő Füzesgyarmat volt a vasiak ellenfele.

A vasiak mindkét félidő elején voltak igazán elemükben és ekkor szerezték góljaikat. Az 5. percben Tóth Máté, míg a 49. percben Sjoerd Ars talált a hazaiak kapujába. A fiatal játékos 17 méterről lőtt a jobb felső sarokba, míg Ars egy kavarodás után maradt egyedül és közelről nem hibázott. A Haladás továbbjutása egy pillanatig nem forgott veszélyben.

A következő kupakörre október 26-án kerül sor: akkor sem találkozhatnak még az NB I-es csapatok, így egy mérkőzésen dől el a legjobb 32 közé kerülés sorsa. Az ellenfél még nem ismert: a következő válogatott-szerepléshez köthető szünetben sorsol a szövetség.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!