A legelején meglett a győzelem

Két perc nyomásgyakorlás három pontot hozott a Kishalinak.

A Haladás U19-es csapata a Budapest Honvéd-Magyar Futball Akadémia csapatát fogadta az I. osztály kilencedik fordulójában. Csordás Csaba a Molnár M. - Imre, Tiba, Szár, Kirják – Kiss B., Kovalovszki, Szőke – Kovalovszki, Tóth Marcell – Varga K. tizeneggyel kezdett és a vezetőedző - miután kiderült, hogy a Halié a kezdőrúgás - azzal az utasítással küldte pályára az övéit, hogy "csináljátok meg azt a kezdést". Így is lett... A középkezdés után előreívelt labdát csak szögletre tudták menteni a vendégek. Ezt a kapus még kiütötte, ám a második kornernél a berobbanó vasiak elől a Honvédos Banó-Szabó csúsztatott a kapuba, 1–0.

Hosszú idő eltelt, mire a Honvéd magához tért, ám szép lassan átvették a játék irányítását. Fordulás után is inkább a vendégeknél volt a labda, a Haladás csak kontrából tudott veszélyeztetni. Nálunk beállt Szabó Á., Szántó, Bontó és Derdák is, ám újabb gól már nem született, így sikerült visszavágni a kispestieknek a nyári 0–3-as vereségért.

A nagyon sűrű mezőnyben a dobogó alsó fokára lépett fel a zöld-fehér csapat.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!