Izrael ellen játszotta utolsó csoportmeccsét a magyar labdarúgó U19-válogatott. A hazai rendezésű Európa-bajnokság A-csoportjában két, a forduló előtt még pont nélkül álló csapat találkozott a Szusza-stadionban. A mérkőzés végig kiegyenlített csatát hozott, melyet a mieink nyertek 2-1-re.
A találkozón csereként jutott szóhoz a keret két szombathelyi játékosa: Medgyes Zoltán az 59., Németh Márió pedig a 84. percben lépett pályára.
Mészöly Géza együttese ezzel a sikerrel a csoport harmadik helyén zárt, és kvalifikálta magát a jövő évi U20-as világbajnokságra. A csoportból Portugália és Ausztria jutott a legjobb négy közé.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!