Győzelem Székesfehérváron

Újabb Soós-dupla, újabb három pont a Kishali tarsolyában.

A Kuttor Attila és Márkus Gábor irányította Szombathelyi Haladás U19-es csapata a Videoton vendége volt. A vasiak Molnár M. - Tiba, Horváth K., Keresztes, Tóth G. - Kócsa, Tóth M., Szabó Á., Garda - Soós, Könczöl tizeneggyel kezdtek. A játék képe hasonlóan alakult, mint azt tavasszal láthattuk többször is: a Haladás dominált, ám a helyzetek rendre kimaradtak. A 36. percben egy gyanús 16-oson belüli szituációt követően szöglethez jutottak a zöld-fehérek (akár büntetőt is ítélhetett volna a játékvezető): a kornert Tóth Máté kanyarította be, Soós Bence pedig a hosszú érkezett jó ütemben, 0–1 - akár a futball igazságszolgáltatásának is hívhatjuk ezt a találatot.

Szünet után is kimaradtak a helyzeteink, aztán a 66. percben egy szabadrúgásból egyenlített a Videoton. Érkezett nálunk a középpályás sor megerősítésére Szőke, Kőris és Molnár T., és ennek eredményeképpen megjött a második Hali-találat. Molnár jó kiugratásával Soós lépett meg, és nem hibázott ziccerben, 1–2. A hátralévő tíz percben említésre méltó esemény nem történt, így a Kishali az U-19-es első osztály alsóházában harmadik, mindössze egy pontra lemaradva az élen állótól.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!