Az Illés Akadémia 2002-es korosztályából négy futballista kapott meghívót.
Ismét meghívót hozott a postás az Illés Akadémiára. A 2002-es korosztályunkból négyen: Schuszter Ronald, Tóth Milán, Debreceni Zalán és Szalay Szabolcs csatlakozhattak az U19-es válogatott összetartásához.
A Preisinger Sándor által irányított együttes négy napot tölt együtt.
A 2020/2021-es szezonban mind a négyen a Haladással kezdték meg a felkészülést: egyelőre Szalay Szabolcs kapott játéklehetőséget Mátyus Jánostól.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!