A Rangadó.hu információja szerint a Ferencváros kivásárolja a szerződéséből Ugrai Rolandot, a Szombathelyi Haladás középcsatárát.
A portál úgy tudja, a Fradi több mint százezer eurót fizete a szombathelyieknek, akik a játékosok továbbértékesítése esetén húsz százalékkal részesednek a játékjoga vételárából.
Illés Béla azt mondta egyelőre nem nyilatkozik, mert nincs aláírt szerződés.
További részletek a rangado.hu oldalon.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!