Megfelelt a próbajátékon, ezt követően pedig fél plusz egyéves szerződést kötött a Haladással az ukrán Oleh Hologyuk - számol be a hivatalos honlap.
A 31 éves középpályás 200 mérkőzésen 14 gólt szerzett az ukrán élvonalban. Legutóbb a Karpati Lviv játékosa volt, csapattársa volt Jurij Habovdának is.
„Roppant labdabiztos játékos, és életveszélyesek a szabadrúgásai, hiszem, hogy erősítés lesz számunkra” – mondta Horváth Ferenc vezetőedző, aki megerősítette, még egy támadóra szüksége van.
Jövő héten szombaton, február 2-án pedig már a Kisvárda ellen játszunk hazai környezetben.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!