A szakmai stáb kialakítása kapcsán jelenleg is zajlanak az egyeztetések és a klub hivatalos Facebook oldalának tájékoztatása szerint hamarosan sikerül megállapodásra jutni.
Az átigazolási időszak lezárásáig (augusztus 31.) a csapat megerősítése érdekében folynak tárgyalások játékosokkal, de egyelőre nem sikerült megállapodni egyik szereplővel sem.
A nemrég igazolt Hallay Zalánnal közös megegyezéssel elváltak útjaik.
A Haladás VSE-vel és az akadémiával kötött háromoldalú megállapodás fontos eleme, hogy minden játékos megfelelő játékidőhöz jusson. A szakmai kérdésekről folyamatosan zajlanak az egyeztetések. A szakemberek közötti megállapodás alapján a Haladás VSE vármegyei I. osztályú csapattal készül a sérülésből visszatérő Tóth Márton, valamint Vigh Patrik, Buzás László és Hende Máté. A játékosok jelen megállapodás alapján januárig mindenképpen a Haladás VSE-ben szerepelnek, majd ezt követően a szakmai stábok egyeztetnek a tavaszról. Az akadémiai U19-es keretből – Bene Dániel, Papp Máté és Rapali Zsombor mellett – a balszélső Pljesovszki Gergő és az Erdélyből igazolt kapus Nagy Krisztián is kettős igazolással rendelkezik, így lehetőség van arra, hogy az NB III-as csapatban is pályára lépjenek.