Újból nyert a Haladás II.

Ezúttal a Répcelakot fektette két vállra Tóth László csapata.

Balogh Gyula technikai vezetőtől úgy értesültünk, hogy a Haladás II. Mursits - Nagy B. (Fider), Devecseri, Jagodics, Farkas - Kalász (Gugcsó), Szakály, Skriba, Hanzl - Gyurján (Czafit), Ugrai összeállításban futott ki az akadémiai műfűre, -10 fokban. Öt perc után már megvolt az előny: egy kapu előtti kavarodást követően Skriba lőtt 14 méterről a bal felsőbe. Még az első negyedórában tudott egyenlíteni a Répcelak, ám a harmincadik percben Ugrai - büntetőből - ismét a Haladás II.-t juttatta előnyhöz.

Fordulás után az 55. percben Czafit volt eredményes: egy remek támadás végén 15 méterről tekert a hosszú felsőbe, majd három perc múlva Skriba állította be a 4–1-es végeredményt.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!