Kimaradt Haladás helyzetek sokasága. Vereség idegenben

A Szombathelyi Haladás második idegenbeli mérkőzését is elvesztette. A fiaskó oka Újpesten is ugyanaz volt, mint Székesfehérváron. Képtelenek voltunk berúgni a helyzeteinket.

Tizenhárom másodperc alatt három gólt is rúghattunk volna

A Szombathelyi Haladás a második helyről várta a Soproni Liga negyedik fordulóját, igaz Csertői Aurél csapata ugyanannyi pontot szerzett, mint a házigazda Újpest, csak jobb gólkülönbségének köszönhetően előzte meg a lilákat. A mérkőzés elején a hazaiak harcos, agresszív játékukkal meglepték a Haladást. Elsősorban a szombathelyi középpályások játszottak megilletődötten az elején, rengeteg labdát eladtak Molnárék. Ebben a periódusban szerezte meg a vezetést az Újpest. Azóta már a Duna TV felvételeit megnézve tudjuk, hogy szabálytalanságot követően volt eredményes Rajczi. A lényegen ez persze nem változtat, a Haladásnak viszont változtatni kéne, méghozzá a helyzetkihasználáson. Azt követően ugyanis, hogy Rajosék az első félidő közepén átvették a mérkőzés irányítását, már csak ez hiányzott az egyenlítéshez. Rengeteg helyzetet dolgoztunk és hagytunk ki. Arra is volt példa, hogy tizenhárom másodperc alatt háromszor is rúghattunk volna gólt. A gól azonban elmaradt, így hiába játszott jól a Haladás és állt közel a pontszerzéshez, a bravúr ezúttal sem sikerült.

Játékosról játékosra

Ma már tudjuk, a gólról nem tehetett, más feladata pedig nem nagyon volt Rózsa Dánielnek. Schimmer Szabolcs szokásához híven, sokat kapcsolódott be a támadásokba és védekező feladatát is jól látta el. Guzmics Richárd ezúttal is a csapat egyik legjobbja volt. Magabiztosan, jól játszott. Jó produkcióval rukkolt elő Kuttor Attila is, sokszor jó ütemben ért oda, voltak nagy mentései. Tóth Péter a szokásosnál kicsit fáradtabban mozgott. Rajos Gábornak, Molnár Balázsnak és Vörös Péternek az első fél órához képest egyaránt feljavult a játéka. Mindhármuknak nagy szerepe volt abban, hogy a csapatnak végig megvolt az esélye, hogy egyenlítsen. Oross Márton kihagyott egy nagy helyzetet, sokat küzdött, próbálkozott. Kenesei Krisztián továbbra is adós a gólokkal. Sipos Norbertnek is volt alkalma a gólszerzésre, Balajcza kapuját azonban neki sem sikerült bevenni. A cserék közül Andorkának jutott a legtöbb idő, a korábbi meccsekkel ellentétben azonban nem tudott helyzetbe kerülni, Maikel bemutatkozott a Soproni Ligában, Simon Attila pedig növelte elsőosztályú mérkőzéseinek a számát.

A találkozó összefoglalóját megnézhetik hétfőn 18 óra 15 perctől a Hali Tv-ben, a Szombathelyi Haladás pedig legközelebb pénteken este nyolc órakor lép pályára. A Siófok látogat a Rohonci útra.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!