Újpestre igazol Nagy Gábor

Eldőlt, hogy a Haladás középpályása nem Diósgyőrben folytatja; kedden aláírja új szerződését.

Az előző bajnoki évadot követően Nagy Gábor nem fogadta el a Haladás vezetőinek ajánlatát, és nem hosszabbította meg a szerződését. Korábban napvilágot láttak olyan hírek, melyek szerint Diósgyőrben folytatja pályafutását, de az elmúlt hetekben feledésbe merült ez a vonal.

Nem véletlenül, hiszen a Rangadó.hu újpesti, klubközeli forrásból úgy értesült, hogy a válogatott újonca a fővárosi lila-fehéreknél folytatja pályafutását. A 28 éves középpályás hétfőn még Szombathelyen edzett, de állítólag mindenben megállapodott a vezetőkkel, és kedden már aláírja új szerződését Újpesten.

A portál érdeklődésére Nagy Gábor elmondta, hogy június 30-ig szól a szerződése Szombathelyen, ennek megfelelően ott kezdte a nyári felkészülést, és addig marad, amíg nem történik változás a jövőjét illetően. Hozzátette: egyeztetett néhány klubbal, köztük a Haladással is, de még nincs végleges döntés arról, hol folytatja a pályafutását.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!