A szokásoktól eltérően tegnap este a Nyugat Rádió nem tudta élőben közvetíteni a Haladás Sopron Bank idegenbeli mérkőzését, mivel a hazai gárda, a Lombard Pápa erre nem adott engedélyt.
Ez egyébként a Nyugat Rádió történetében eddig még csak a Veszprém megyeiek meccsén fordult elő.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!