Városi: Mindenki kötelességének tekinti a gólszerzést

A Haladás támadójának plusz motivációt jelentett a Pécs elleni Ligakupa meccs.

Az OTP Bank Liga 16. fordulója sem hozott megváltást a Haladás számára. A szombathelyiek az Újpest otthonában szenvedtek 1-0-s vereséget. A forgatókönyv hasonló volt, mint a Puskás Akadémia ellen, egy ideig tartotta magát a csapat, de végül pont nélkül kellett hazatérnie Fehér Zoltánéknak. A gól ezúttal is elmaradt.

Apró örömre adhat okot a vasi szurkolóknak, hogy legalább a Ligakupában jól teljesít az együttes. A Haladás első helyen jutott tovább a csoportjából, és a nyolcaddöntőben a Pécsen kell túljutnia a továbbjutás érdekében. Kedden játszották a párharc első mérkőzését a Mecsekalján, ahol gól nélküli döntetlen lett a végeredmény. A visszavágóra jövő héten kerül sor.

Szentes Lázár legénysége a bajnokságban a téli szünet előtti utolsó fordulóban a Kecskemétet fogadja. A szombathelyieknek jó emlékük lehet a lila-fehérekről, hiszen az egyik győzelmüket idén éppen a Kecskemét ellen szerezték.

Honlapunk érdeklődésére Városi Viktor értékelte az Újpest elleni bajnokit, és elmondta, hogy mindenki kötelességének érzi a gólszerzést.

- Szerintem jobban is kijöhettünk volna az Újpest elleni mérkőzésből. Túl sok helyzete egyik csapatnak sem volt. A második félidőben egy „szerencsétlen” találatnak köszönhetően vereséget szenvedtünk. Úgy gondolom, hogy a döntetlen lett volna a reális eredmény – mondta Városi Viktor.

- Az első kiállítás mennyire befolyásolta a találkozó végkimenetelét?

- Valószínűleg befolyásolta, hiszen emberhátrányban mindig nehéz játszani. Utána az Újpestből is kiállítottak egy játékost, majd ismét tőlünk. Zsirai Felcsúton, a Puskás Akadémia ellen remek teljesítményt nyújtott. Jagodics Márk az Újpest ellen védekező középpályást játszott, és nagyon sok labdát szerzett, amiket jól továbbított. Természetesen mind a két játékos hiányozni fog, de akik játszani fognak, helyettük is mindent meg fognak tenni a sikerért.

Városi Viktornak plusz motivációt jelentett a Pécs elleni mérkőzés
Vágvölgyi Bálint

- Mit gondol, ha a csapat végre betalálna, az áttörne egy bizonyos gátat?

- Igen, de fontos, hogy ne csak gólt szerezzünk, hanem azzal a találattal nyerjünk is. Az eddig szerzett öt találat sajnos önmagáért beszél, de azon vagyunk, hogy minél hamarabb megtörjön ez a gólcsend.

- A téli szünet előtti utolsó fordulóban a Kecskemét látogat a Rohonci útra. Milyen mérkőzésre számít?

- Mindenképpen úgy megyünk ki a pályára, hogy mindent megteszünk a győzelem érdekében, és száz százalékot fogunk nyújtani, nagyon motivált az egész csapat. Mindenki kötelességének tekinti a gólszerzést. Szeretnénk otthon tartani a három pontot.

- A Ligakupában azért jobban megy, hogyan értékeli a Pécs elleni keddi mérkőzést?

- Úgy gondolom, hogy reális volt a döntetlen. A Pécs szerepelt hazai pályán, ezért ez nem egy rossz eredmény, mert így kedvezőbb helyzetből várjuk a továbbjutást. A Ligakupában jól szerepelünk, ez talán annak is köszönhető, hogy főként a fiatalok, és azok játszanak, akik a bajnokikon kevesebb lehetőséget kapnak. Megkapják az esélyt, és mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a maximumot kihozzák magukból és bebizonyítsák, lehet rájuk számítani a bajnokikon is.

- Jelentett plusz motivációt a Pécs ellen játszani?

- Természetesen igen, hiszen a volt klubom ellen játszhattam. A visszavágón szeretnék még jobban játszani és kétszáz százalékot kihozni magamból.

- Mennyire fontos a Ligakupa a Haladásnak?

- Szerintem fontos, hiszen futballisták vagyunk, és minden mérkőzést meg szeretnénk nyerni, illetve mint mondtam, a Ligakupa egy nagyon jó sorozat a fiataloknak, hogy bizonyítani tudjanak.

Városi Viktor szerint nagyon motivált a csapat
Vágvölgyi Bálint

- Ön is először a Ligakupában kapta meg a lehetőséget, Szentes Lázár érkezésével viszont már a bajnokikon is a kezdőcsapatban kap szerepet.

- Szentes Lázártól megkaptam a bizalmat a Siófok elleni Ligakupa mérkőzésen, és éltem a lehetőséggel. A Puskás Akadémia ellen már a kezdőben szerepeltem, és szerintem nem ment rosszul a játék. Aztán az Újpest elleni bajnokin is kezdőként léptem pályára. Szentes Lázár mindenkinek megadja a lehetőséget a bizonyításra, és aki úgy teljesít, annak a bajnokikon is.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Jagodics és Zsirai is egy meccset kapott

Csak a Kecskemét elleni bajnokit kell kihagynia a Haladás két fiataljának.

Döntetlent játszott a Haladás a Ligakupában

A Haladás és a Pécs sem rúgott gólt - 0-0 a vége.

Újpesten is kikapott a Haladás

Három piros lapot hozott a 16. fordulóban rendezett találkozó; megint nem lőtt gólt a sereghajtó szombathelyi együttes.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!