Minimális volt a játékosmozgás a zöld-fehéreknél.
Csapatfotózást tartott a Szombathelyi Haladás. A Mátyus-legénység vasárnap folytatja a 2020/2021-es szezont: 17 órától a Gyirmót FC Győr érkezik a Rohonci útra.
Még az ősz végén bontott szerződést Horváth Olivér, míg januárban hárman távoztak Szombathelyről: Tóth Barna az FC Ajkához került, Szalay Szabolcs Zalaegerszegre igazolt, valamint Farkas Balázs sem tagja már a Haladásnak.
Debreceni Zalán | Kattints a képre a többiek portréjáért!
Mészáros D. Zsolt
Visszatért féléves kölcsönszerződéséből Illés Bence. Első profi szerződését írhatta alá az ősszel berobbanó Debreceni Zalán és Kállai Kevin.
Új igazolásként érkezett Dragóner Filip. A 23 éves csatár eddigi pályafutása legjobb teljesítményét Nyíregyházán nyújtotta: éppen ott és akkor, amikor Mátyus János volt a vezetőedző.
A képre kattintva galéria nyílik!
Mészáros D. Zsolt
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!