Remek Hali-foci volt, kár az utolsó tíz percért

Kétgólos előnyt adott le a Haladás a Vasas otthonában.

Ismét változtatott Mátyus János: ahogy eddig, úgy most sem abban az összeállításban kezdett a Haladás, ahogy az azt megelőző találkozón. Verpecz – Schimmer, Mocsi, Devecseri – Tóth D., Csilus, Holdampf, Kiss B., Bosnjak – Szalay, Medgyes tizenegyet láthatott a százfőnyi szombathelyi közönség a Fáy utcában. Az első pár percben letámadtunk, ez nagyon nem ízlett a Vasasnak, de az első lövésre a 15. percig kellett várni. Ekkor Bosnjak lódult meg középen, kitette a labdát balra, Szalay egyet befelé cselezett, de a 17 méteres lövést fogta Jova. Egy perc múlva már Verpecznek akadt dolga: egy gyorsan elvégzett Vasas-szabadrúgás Balajtit találta meg a 16-oson belül, akinek első kísérletébe Schimmer csúszott bele, a másodikat pedig kapusunk paskolta szögletre. Újabb perc elteltével Birtalan lövését fogta Verpecz, majd egy Kiss Bence-szlalom végén Jova ütötte ki a labdát szögletre. Ha már arra járt, Kiss Bence el is végezte a sarokrúgást, amire Mocsi érkezett menetrendszerűen és az ötös vonaláról Tóth Bencével a hátán a hosszú sarokba bólintott, 0–1.

A gól után megint letámadtunk, és az egyik ilyen labdaszerzés végén Kiss Bence centikkel tekert a bal felső sarok mellé. Kicsit átvette ezek után az irányítást a Vasas, ami abban mutatkozott meg, hogy többet birtokolták a labdát és a meccs súlypontja inkább a mi térfelünkre került át. Átvészeltük ezt az időszakot és a hajrára megint bevetettük a letámadást. Előbb Medgyes lőtt centikkel fölé, majd Szalay löketénél védett nagyot Jova - mindkét esemény a 43. percben történt. Még a két perc ráadás is hozott Hali-helyzeteket, egy Medgyes-Szalay-Medgyes kombináció végén utóbbi pörgetett fölé. Már a 48. percben jártunk, amikor Kiss Bence szabadrúgását Mocsi 14 centiméterrel fejelte a hosszú sarok mellé. Megérdemelt vezetéssel vonultunk szünetre.

Schimmer jól játszott az első félidőben, de kapott egy vádlirúgást, míg egy alkalommal nagyon közelről fejbe rúgták labdával – így Mátyus János lecserélte, Kelemen Dávid debütált a zöld-fehéreknél.

A második félidő első perceiben az rajzolódott ki, hogy a Vasas elkövet mindent a gólszerzés érdekében, ami azt jelentette, hogy számunkra nagyobb terület jutott elől. Nem úgy tűnt, hogy mi hátrálnánk be, inkább az angyalföldiek aktivizálták magukat. Amikor a Vasas-térfélen tanyáztunk, szögletekig jutottunk. Az 57. percben ebből született meg a második gólunk (is). Kiss Bence újabb sarokrúgását kibólintották a Vasas-védők, Csilus átvette és 21 méterről laposan lőtt, ami egy bekken irányt változtatva a jobb sarokba került, 0–2. A gól után nem sokkal életjelt adott magáról a Bene-alakulat, de Silye lövése nem okozott gondot Verpecznek. Nálunk ebben a periódusban "fiatalcserét" hajtottunk végre, Szalay helyett Szekér állt be.

Jött előre a Vasas ezek után is, de a játék képe nem változott. Inkább a mi térfelünkön volt a labda, de egy-egy megugrással tudtunk veszélyeztetni. A 66. percben Medgyes lőtt 20 méterről, Jova azonban ezúttal magabiztos volt. A 70. percben megrezdült a hálónk – hál' Isten, csak kívülről. Előbb Csilus passzolt rossz helyre, majd Mocsi is elcsúszott – éppen a felszabadító-rúgás pillanatában – így a labda Birtalan elé került, aki a 16-os vonaláról nem sokkal lőtt a jobb alsó mellé. Hamar jött a válasz részünkről, Bosnjak bombázott fölé, majd fél perc múlva Bosnjak beadását Szekér csak a cipője orrával érte el, így már nem tudta kapura tenni. Az őrület ezekben a percekben nem hagyott alább, Radó lépett ki a következő támadásból, 15 méteres lövése a felső lécről a gólvonal elé pattant, uhhh... Az utolsó 20 percre Vernest is bevetette Bene Ferenc, így mentünk neki a hajrának. Nálunk Devecseri helyett Németh Milán jött: Bosnjak lett a balbekk, Németh pedig Pedró helyét vette át a bal szélen.

Rögtön bizonyított is a múlt heti, Szeged elleni meccs első góljának szerzője: Silye beadása tisztán találta (volna) meg Radót, ám Németh remek ütemben érkezett és vágta ki a labdát a 2019/2020-as NB I-es gólkirály elől. A 81. percben szépített a Vasas: nagyon könnyen engedtük lövésig Vernest, akinek a lövését még védte Verpecz, de a kipattanónál Csilus tökölt, Silye pedig lecsapott a labdára és a bal alsóba belsőzött, 1–2. Ezek után is volt még csattanó, ugyanis egy Hinora-lövést bevédett Verpecz, így öt perccel a vége előtt kiegyenlített a Vasas.

Sőt, a 87. percben Balajti került helyzetbe, lövése még Kelemenen is megpattant, így órásit kellett védenie Verpecznek. A nehezebb ment, de ilyen a kapussors...

A Haladás meglepte a Vasast, sokáig jobban is játszott, de a meccs utolsó fázisában elkövetett hibák miatt nem tudta megnyerni a találkozót.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!