OTP Bank Liga
A DVSC elleni meccs után még fogadni fogjuk a Pécsi MFC-t (november 19-én, szombaton) és játszani fogunk november 25-én, pénteken a Honvéd ellen idegenben. Utóbbi találkozót a Sport TV közvetíteni fogja.
Magyar Kupa
Ahogy arról már a www.haladasfc.hu beszámolt, a Magyar Kupa következő körének sorsolását a Harmadik Félidő című műsorban láthatjuk november 6-án, vasárnap. Az ötödik forduló már oda-visszavágós lesz. Az első meccs november 30-án, szerdán, míg a visszavágó december 3-án, szombaton lesz. Ez még a tévéközvetítés miatt változhat.
Ligakupa
No, itt nincsen változás. Ahogy azt már megírtuk: jövő szerdán érkezik a Győr, míg november 16-án Zalaegerszegen fejezik be a csoportkört a Haladás Sopron Bank.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!