A bajnoki ezüstérmessel főpróbázik a Haladás

Supka Attila csapata Székesfehérvárra utazik.

Annak ellenére, hogy továbbra is csak bizonytalanságról hallani a Szombathelyi Haladás indulását illetően, a játékosok becsülettel készülnek a Merkantil Bank Liga 2019/2020-as kiírására.

A bajnoki sorsolás szerint augusztus 2-án, pénteken 20.00 órakor indul útjára a labda az NB II-ben, méghozzá gyirmóti, vagy szombathelyi lábról, ugyanis ez a két csapat vívja az első forduló első mérkőzését az Alcufer Stadionban.

A vasiak vasárnap, 17.30 órakor játszanak a MOL Fehérvár FC vendégeként a székesfehérvári utánpótláscentrumban. A találkozót a hazaiak kérésére zárt kapuk mögött rendezik. A Sárvár ellen lehetőséget kapó Molnár Bencétől elköszöntek Szombathelyen, azonban játszhat majd Fekete Ádám, aki korábban a Balmazújvárost erősítette. Az utazó keret: Rózsa, Gyurján – Tóth D., Medgyes, Jancsó, Jagodics M., Németh Mi., Tamás, Bosnjak, Holdampf, Kiss Be., Nyári, Németh Má., Doktorics, Illés, Füleki, Novák, Eszlátyi, Fekete, Gaál.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!