A Haladás Sportkomplexum sportcsarnokában játszottak a szurkolók - ez már a 11. alkalom volt, hogy a Haladás drukkerei megrendezték a Szurkolók Kupáját.
A tíz csapat két ötös csoportba került, ahol körmérkőzés után dőlt el a helyezések sorsa.
A helyosztók előtt a Haladás Öregfiúk mérkőztek meg a szurkolókkal - megállapíthattuk, hogy még mindig jó helyen van a labda az egykori profiknál. Meggyőző fölénnyel nyertek.
A XI. Szurkolók Kupáját az MTE Ultras nyerte, a döntőben a Hali Fanst legyőzve. A bronzérmes pozícióba a Haladás Szurkolói Kör fiataljai kerültek.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!