Ha hazai Hali-meccs, akkor Zöld 11

Folytatódik a rejtvényjáték a Haladás magazinjában.
Zöld 11
Nyugat.hu

A DVSC-TEVA elleni találkozóra is megjelenik a Zöld 11. A Haladás magazinjában ezúttal két, kétgólos Loki-verésre emlékezünk vissza, valamint olvashatunk a két szakember, Artner Tamás és Kondás Elemér meccs előtti véleményéről is.

A mindkét csapat számára meghatározó játékos, Halmosi Péter a múlt hét óta már fiús apuka is, természetesen ő is megszólal a lap hasábjain.

Folytatódik a rejtvényjáték is: aki az elharmadolt fotót összerakja és beküldi a meccs időpontját és az ellenfél nevét, az értékes nyeremények sorsolásán vesz részt.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!