Szombaton Zete–Hali öregfiúk-meccs

Régi játszótársak egymás ellen.

A sok-sok év után az NB I-be visszakerülő ZTE szombaton tartja a bajnoki főpróbáját, ellenfelük Myke Bouard Ramos és Dzsudzsák Balázs csapata, az Al-Ittihad Kalba SC lesz. Azonban az Egyesült Arab Emírségekbeli csapat elleni találkozó előtt összecsapnak a Zalaegerszegi TE és a Szombathelyi Haladás öregfiúk együttesei is.

A Török Péter, Király Ferenc és Sebestyén Péter alkotta stáb a Hegedüs Péter és Németh Gábor (kapusok) – Seper Ákos, Balassa Péter, Lengyel Miklós, Vidóczi József, Kovács Zsolt, Sipos Norbert, Oross Márton, Varga Attila, Harkai Dániel, Bonchis Liviu Ifj. Németh Lajos, Iszak Gábor (mezőnyjátékosok) kerettel ruccan át Zalába, és remélhetőleg bele tud rontani a kékek fiesztájába.

Az öregfiúk találkozója 16.45 órakor kezdődik, a belépés ingyenes.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!