Horvát csapattal meccsel még a Hali

Az NK Inter Zapresic már a harmadik horvát együttes lesz, aki ellen játszik Medulinban a Haladás.

Ma lejátszották a medulini Arena Cup utolsó fordulóját is a B-csoportban. A délelőtti mérkőzésen a horvát Slaven Belupo csak 1–1-re végzett a szlovén Rudar Velenjével, így eldőlt, hogy a korábban három pontot gyűjtő horvátok csoportelsők már nem lehetnek, míg a szlovénok mindössze első pontjukat szerezték meg.

Délután az osztrák Sankt Pölten 1–0-ra legyőzte az Inter Zapresicet. Ezzel mindkét csapat 6-6 ponttal végzett, ám hiába jobb a horvátok gólkülönbsége (4–2, míg a sógoroké 2–1), az egymás elleni eredmény számít, így a négyes élén a St. Pölten végzett.

Ennek a csoportnak tehát a másodikja az Inter Zapresic, így velük meccsel majd a Szombathelyi Swietelsky-Haladás kedden 11 órakor.

Az Arena Cup helyosztói

7. helyért: Rudar Velenje – Cibalia Vinkovci

5. helyért: Slaven Belupo – FC Koper

3. helyért: Inter Zapresic – Szombathelyi Swietelsky-Haladás

Döntő: SNK St. Pölten – NK Lokomotiva Zagreb

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!