A gyergyószentmiklósi születésű Tamás László Hunor alacsonyabb osztályban szerepelt amióta Magyarországra került(2006 óta megfordult Pécsett, Szentlőrincben és Siófokon), ám két éve a Balmazújváros meghatározó futballistája lett. Vele jutottak fel a hajdúságiak az élvonalba, és ott is kirobbanthatatlan volt a védelemből. A 30 éves játékos a 2017–2018-as szezonban 29 élvonalbeli bajnokin két góllal és egy gólpasszal segítette a Balmazújvárost - számolt be a Haladás hivatalos honlapja.
A védelem belső részén, ott is a bal oldalon szerepelt a játékos. A 194 cm-es bekk egyelőre nem választott magának mezszámot - tavaly az ötösben szerepelt: ez a Halinál "üres", így előfordulhat, hogy ő jelentkezik be érte.
Tamásnak a hajdúsági klubnál lejárt a szerződése, így ingyen szerezte meg a Haladás.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!