Zajlik az élet a Rohonci úton. A klub vezetése folyamatosan egyeztet a lejárt szerződésű játékosokkal. Egy biztos, Lattenstein Norbert távozik a Haladástól.
– Lattenstein Norbert szerződését közös megegyezéssel bontottuk fel, de engedélyt adtam arra is, hogy Csontos Zoltán egyeztessen a Sopronnal, akik hivatalosan is megkerestek minket, hogy szívesen látnák soraikban a játékost. A Győr is jelezte, hogy tárgyalásokat kezdene az élő szerződéssel rendelkező Guzmics Richárddal – tudtuk meg Tóth Miklós ügyvezetőtől.
Guzmics Richárd korábban honlapunknak azt nyilatkozta, számára idehaza egy csapat van: a Szombathelyi Haladás.
– Tudok róla, hogy a Győr szeretné, ha odaszerződnék, de csak ismételni tudom magam. Senkivel nem tárgyaltam, nem tárgyalok. Azt mondtam a menedzseremnek, hogy a Hali játékosa szeretnék maradni és innen próbáljon meg külföldre eladni – mondta Guzmics honlapunknak.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!