A korábban Portugáliában és Csehországban is megforduló Balázs Benjamint akarják szerződtetni a szombathelyiek.
Mint ismert, az OTP Bank Ligában tizedik helyen telelő Haladás együttese januárban több poszton is szeretne erősíteni. A Rangadó.hu biztos forrásból úgy értesült, hogy a szombathelyiek egyik kiszemeltje az Újpest középpályása, Balázs Benjamin.
Balázs Benjamin
Laszlo Szirtesi
A 27 éves korábbi utánpótlás-válogatott középpályás Kaposváron nevelkedett, majd 2014-ben a portugál Vitoria Guimaraes együtteséhez igazolt, majd félév múlva a cseh Teplice együtteséhez szerződött. Balázs Benjamin 2015 nyarán tért vissza Magyarországra, az Újpestben Nebojsa Vignjevics vezetőedző sokszor a védelem jobb oldalán is bevetette.
A Haladás kiszemeltje 16 alkalommal lépett pályára az ősszel az Újpestben, szerződése 2018 nyarán jár le a lila-fehérekkel.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.