Tömött lelátók - remek hangulat
Csak úgy kígyóztak a sorok a pénztáraknál - bizony-bizony, a bajnoki címre pályázó csapatra rengetegen kíváncsiak. A csapatot fiatal labdarúgó-palánták kísérték be, ünnepélyes kezdőrúgás, ajándék az amerikai focistáktól - minden adott volt a kiváló mérkőzéshez.
A Haladás nem sokat teketóriázott: a második percben már a vendégek hálójában kötött ki a labda. Vörös szabadrúgását követően Tandari és Komora addig szerencsétlenkedtek, míg a labda Kuttor Attila elé került, akinek 5 méterről nem volt nehéz dolga, az üres kapuba passzolt. A mérkőzés leglátványosabb szakasza ekkor meg is kezdődött: mindkét csapat előtt akadtak lehetőségek. Rózsa Dániel is igazolta klasszisát: Rebecsák ziccerénél és Hauser szabadrúgásánál is nagyot védett. A soroksáriak - mivel már kiestek az NB II-ből - valóban felszabadultan játszottak, teher nélküli futballjuk pedig jó iramú mérkőzést hozott. A 30. percben Tóth Péter gondolt egyet, és 20 méteres labdavezetés után jobbal próbálkozott meg egy lövéssel, amit mintha zsinóron húztak volna - a jobb alsóban kötött ki. Az első örömkitörést Sipos Gáborral gyűrték le: a cserekapus hónapok óta cukkolta a balbekket, hogy miért nem lő már jobb lábbal - tessék, meglett az eredménye!
Két gól a szünet után is
A második félidő elején minden ott folytatódott, ahol az elsőben abbamaradt. A vasiak támadták: átlövésekkel és szélen vezetett akciókkal is próbálkoztak. Nagy Gábor remek meglátása, és Andorka Péter fejére varázsolt labdája hozta meg a harmadik találatot: a gólkirály 13 méterről bólintott a jobb sarokba - úgy, hogy az a kapufáról vágódott a hálóba. Ez volt a támadó 20. gólja a 2007/2008-as szezonban. A Haladás birtokolta sokkal többet a labdát, a 70. perc után elfáradt, az iramot követni próbáló soroksári együttes. Tehetséges, fiatal csapat a sárga-feketéké, nem biztos, hogy valaha még fognak ilyen hangulatú mérkőzést vívni, ennyi néző előtt játszani. A csapat kapitánya, Balassa Péter tette fel az i-re azt a bizonyos pontot: az ő fejesével alakult ki a 4–0-s végeredmény!
Vastaps és tiszteletkörök
Solymosi Péter hármas sípszavát követően percekig tartó taps, ollézás és a csapat éltetése következett! A szombathelyi publikum előtt több tiszteletkört is futottak a fiúk, lepacsiztak a B-középpel, majd rengeteg autogramot osztottak ki, és fényképezkedtek a fiatal szurkolókkal. A lelátón ott voltak a válogatott ex-szombathelyiek: Halmosi Péter és Horváth András is együtt örült a nézőkkel - azaz, nincsen egyedül Király Gábor - ők nem felejtik el, honnan is indult el szép pályafutásuk! Az ünneplés tehát elkezdődhetett - a bajnokságból még két kör van hátra: két hét múlva meglepetésekkel és varázslatos hangulattal, tűzijátékkal készülnek a szurkolók a méltó bajnokavatóra!